Mária Magdaléna Misztériuma
Szív- és Lélekgyógyító hétvége Mária Magdalénával
Natasha Wardle vezetésével
2008. április 5-6.
Istennő Templom
„Sejtjeimben hordoztam az éjszaka varázsát
a Hold és az Istennő tiszta eszenciája áradt a testemből.
…
Ragyogás övezte a lényem
És élettel telt meg körülettem a tér.
Az emberek érezték ezt a ragyogást
És ez hozzám vonzotta őket.
Jöttek és várták, hogy kapjanak tőlem valamit,
Fizikai gyönyört, szeretetet, megnyugvást.
És amikor elmentek nem tudták mi történt
De mégis érezték.
…
Jöttek, hogy tanuljanak saját halhatatlanságukról
Lelkük igazi leckéiről
Mert nem volt más, aki taníthatta volna őket.
A vallásuk csak arra tanította őket, amik nem voltak
És megfosztotta őket az erejüktől
Elfeledtette velük saját isteni származásuk igazságát.
Oly nehéz elhinni, hogy tényleg elhitték, hogy mindez az élet teremtőjétől fakad.
Isten soha nem tenne ilyet.
Vágyak arra, hogy megértsék lelkük hívását
Hogy meghallják sorsuk bennük lüktető kódjait.
Megtalálták az utat a házam ajtajáig
És tanultak tőlem.
Jöttek és én felemeltem a Szíveiket
A Lelküket, a Testüket és a Szellemüket,
Tápláltam igaz esszenciájukat
És így ismét felismerték erejüket és céljukat”
Részlet Flo Aeveia Magdalena Emlékszem az Egységre, Mária Magdaléna Története (I Remember Union, The Story of Mary Magdalena) című könyvéből.
Ezen a hétvégén gyengéd, gyógyító utazásra indulunk Magdaléna jelenlétében követve az Ő finom vezetését. Csoportokban, párokban és egyedül dolgozunk magunkon azzal a szándékkal, hogy gyógyulhassunk, és egyben elsajátíthassunk egyszerű, gyógyító technikákat, melyek segíthetnek minket a mindennapi életünk olykor nehéz, olykor könnyű energia-áramlásában.
Ehhez segítségül hívjuk:
- négy elemet (levegő, víz, tűz, föld) a blokkjaink oldására
- finomenergia-testünk gyógyítását
- fejmasszázst
- rituális olajozást
- gyógyító meditációt
- a hangok gyógyító erejét
- a mozdulatok gyógyító erejét
Hozz magaddal kényelmes ruhát, gyógyító takarót és egy tárgyat a gyógyító oltárra, mely számodra a gyógyulást jelképezi. Hozz magaddal megosztani való ebédet.
Natasháról:
Natasha Avalonban (a mai Glastonbury) él, ahol az Istennő ősi vallása újra virágzik azoknak a nőknek köszönhetően, akik emlékezni kezdtek a bennük élő egykori papnőre és szíveiket ismét megnyitották az ŐsAnya felé. Natasha a Chalice Well (Kehely Forrás) őrzője. A forrást körülölelő szent kertek mélyén éltek az egykori papnők, őrizték a vizet, amely az Istennő vére és őrizték a Grált, azaz a kelyhet, mely az életet hordozza. Natasha 10 éve vezet csoportokat a Magdaléna-energia felébresztéséért. Tudása Mária Magdalénával való mély belső kapcsolatból fakad.
További információk:
Veres Kriszta
(06 20) 242 9088
info@istennotemplom.com |